Jótékonysági kézműves foglalkozás Eriknek

Január 27-én sikerült összegyűlnünk a székházban és közösen kézműveskedtünk azért, hogy Eriket tudjuk segíteni a gyógyulásában! Köszönjük közösségünk hozzáállását és segítségét, hiszen több, mint 4000 lej gyűlt össze! Bizonyítjuk újból, hogy a sok kicsi összegyűl, és hogy a közösség erejében rejlik a legnagyobb segítség!

Gyógyulást kívánunk neked, kicsi Erik, a szülőknek pedig kitartást, hiszen nem könnyű a feladatuk, de nincsenek egyedül ezen az úton. A közösségetek mellettetek áll!

Eriknél Smith-Lemli-Opitz-szindrómát (SLOS) diagnosztizáltak, amelyet egy enzim hiánya okoz, ami a koleszterin anyagcseréjének károsodását eredményezi. Az SLOS-t a születés előtti és utáni növekedési elmaradás, mikrokefália (kis koponyaméret), enyhe vagy közepes fokú szellemi visszamaradottság és többféle rendellenesség jellemzi. Ez az anyagcsere-hiány akadályozza a páciens fizikai és pszichomotoros fejlődését, ami Erik esetében is megfigyelhető, aki a motoros életkor értékelésénél 2 hónapos korban fejlődött ki, bár kronológiailag 8 hónapos volt. Jelenleg Erik 3 hónapos motoros fejlődési kort mutat, az előrelépés elég sokáig tart, hogy asszimilálódjon, de javulás tapasztalható, és ezek jól rögzülnek.
A gyógyuláshoz Eriknek a Vojta kezelésre van szüksége, egy elég költséges kezelés, amibe ilyen módon mi is besegíthettünk. Aki még hozzájárulna az adományázáshoz, online itt lehet adományozni neki: https://fundatiapremierenergy.ro/story/erik-doreste-o-sansa-la-normalitate