Idén immár 5. alkalommal került szervezésre a Hétfalusi Ifjúsági Napok. Ezért úgy a szervezők, mint a résztvevők alaposan megadták a módját a különleges rendezvénynek, így tehát mindazok akik május 7-8 között ott voltak, határozottan érthetnek egyet azzal, hogy hétvégük, a rossz idő ellenére is, meglepetésekkel, jókedvel, nevetéssel, kihívásokkal, de főleg szórakozással volt tele.
A vetélkedőkön 9 csapat vett részt – A Mesterek, Flamingvinek, Fapuma , S.i.k.e.r, Keep Out, R.i.s.k.e, K.i.s.e.r, Krump Lee és az Oroszlánok, melyek közel minden korosztályt magába foglaltak, kicsiktől nagyokig.
Az első helyért való küzdelmet a reggeli falutúra indította, hol a csapatok különböző feladatokat kellett véghez vigyenek, és annak érdekében hogy a kihívás még nagyobb legyen, az eső is közreműködött. Miután minden csapat becsületesen megázott, egy jól megérdemelt ebédszünetre ültek le a résztvevők, majd lakomázásuk után folytatódtak a kitűzött feladatok, mint a logikai illetve számítógépes játék, ügyesség próba, bicikis akadálypróba, gumikerék felfújás, falmászás, ládarakás, tetris illetve a sikeres élő billiárd. Akaratuk oly nagy volt, hogy az eső és a sár sem jelentett akadályt egyetlen versenyzőnek sem. A csapatok a játék mellett, idén is megmutathatták fözőképességüket, ugyanis vacsorára pityokatokányt kellett főzni, amit zsűriztek is. Továbbiakban az idő is felderült és estére a résztvevők átkapcsolhattak egy teljesen másik hangulatra, ugyanis a magyarországi Kávészünet zenekarnak köszönhetően, pompás koncertre került sor. De mivel a kifejezés szerint is az éjszaka fiatal, a szórakozás nem ért itt véget, hiszen a koncert után egy fergeteges buli következett, méghozzá kültéren, mely minden egyes személyt megpördített és a hangos zene, a fényjátékok illetve a füstgép játéka tökéletes fesztivál hangulatot varázsolt az Alapitvány udvarán. Ugyanakkor, az idei rendezvényen a szervezők úgy döntöttek, hogy egy kis Beer Pong bajnoksággal lepik meg az ifjúságot, melynek győztese a bajnokság keretén belül való Spricc csapat lett.
A következő nap már napsütéssel kezdődött. Miután lassan mindenki felébredt és megreggelizett, folytatódtak a vetélkedők, hiszen a küzdelem még nem ért véget. A csapatok a staféta, lufis játék, kötélhúzás, foci másként illetve a nap legkiemelkedőbb játekain, az élő X és 0 meg a csúszós stafétán bizonyíthatták tovább képességeiket és csapatszellemiségüket. Miután a játékok véget értek és megvolt az ebéd is, amíg a szervezők félrehúzódtak eredményeket számolni, a résztvevők András Előd humorista előadásán kapcsolódhattak ki. Befejezésként pedig eredményhirdetés illetve díjkiosztás következett, sok taps kiséretével. Az első díjat a rétyi S.I.K.E.R csapat vitte el és őket követik a dobogón a Keep Out csapat és a FAPUMA csapat. A nyertes csapatok nyári fesztivál jegyekben részesültek, mint az Airfield, Sic Feszt és Emi Tábor.
Várunk majd jövőre is.
Köszönjük hogy hozzájárultak a rendezvény megszervezéséhez:
Partnereinknek: Barcasági Csángó Alapítvány, ZRI DT
Támogatóinknak: Communitás, Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT , Unic Spot, Yurta, Dencopan, HARIT
Médiapartnereinknek: Brassói Lapok, Brassai Magyar Adás.
Karola (HMIK)