2018-ban is megszerveztük a 4-11 év közötti gyerekek által jól ismert kézműves foglalkozásokat. Februártól decemberig, havonta egy szombaton 11 órai kezdettel bonyolítottuk le a rendezvényeket. Az eseménysorozat helyszíneként a HMIK székház (Brassói út 150 szám, Négyfalu), a Zajzoni Rab István Középiskola (Brassói út 107 szám, Négyfalu) vagy a Barcasági Csángó Alapítvány (Zajzoni út 13 szám, Négyfalu) szolgált.
Tavaly, első alkalommal szerveztünk Háromfaluban is foglalkozást, főképp azzal a céllal, hogy azok a háromfalusi gyerekek is tudjanak részt venni a rendezvényen, akiknek nincs lehetőségük bejönni Négyfaluba. Ez esetben a zajzoni evangélikus egyház biztosított termet a foglalkozás megszervezésére.
Célunk, hogy a gyerekek felhasználhassák a saját képzelőerejüket, tehetségüket és kreativitásukat, amelyek segítségével olyan dolgokat készíthetnek, amelyekre büszkék lesznek miután hazaviszik.
Minden foglalkozás keretén belül a gyerekek három dekorációt készíthetnek, amelyek a korosztályuknak megfelelően vannak kiválasztva. Emellett, különböző kézművességi technikákat is használnak és sajátítanak el: pecsételés nyers anyagok segítségével, origami, ujjlenyomattal készített festmények, gyöngyfűzés, papírhajtogatás, cserép- és laskafestés, quilling technika(papírsodrás) stb.
A foglalkozások mindig az adott hónap tematikájához kapcsolódnak, például márciusban húsvéti díszeket készítettünk, április végén anyák napi ajándékokat gyártottunk és decemberben a karácsonyi dekorációkra hangolódtunk a gyerekekkel.
Egy eseményen általában 25-35 gyerek vesz részt, de néhány hónapban volt 60-70 résztvevő is, az utóbbi létszámmal az áprilisban, szeptemberben és decemberben megrendezett alkalmakon találkozunk.
Ezek a gyerekek, a foglalkozások során megtanulnak türelmesebbek lenni, illetve megismerik a különböző technikákat, amelyeket felhasználva otthon, a szabadidejükben rengeteg alkotást, díszt készíthetnek.
Az eseménysorozat főtámogatója a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség(RMDSZ). Nélkülük nem sikerült volna ilyen gördülékenyen a foglalkozások lebonyolítása.
Köszönjük a bizalmat!
Programfelelős: Deák Timea, a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub titkára