Kézműves foglalkozások 2024-ben

A HMIK szervezet által szervezett kézműves foglalkozások immár tizennégy éve kiemelt eseményként szerepelnek a Négyfalusi és környékbeli gyerekek életében. Ezek az alkalmak minden évben nagy érdeklődésnek örvendenek a gyermekek, szülők és pedagógusok körében, és közösségépítő szerepük kiemelkedő jelentőségű. 2024-ben is sikeresen valósítottuk meg kézműves foglalkozásainkat, amelyek nemcsak a gyerekek kézügyességét és kreativitását fejlesztették, hanem lehetőséget adtak új barátságok kialakulására és a közösség összekovácsolására is. 

Az idei kézműves foglalkozássorozatunk január 27-én kezdődött, amikor is egy különleges esemény keretében fogadtuk a résztvevőket. A foglalkozások mellett helyet adtunk egy karitatív kezdeményezésnek is, amelynek célja egy beteg kisfiú megsegítése volt. Az esemény hatalmas sikert aratott: összesen 60-80 résztvevő fordult meg nálunk, akik nemcsak alkottak, hanem adományaikkal is hozzájárultak a jótékonysági akció sikeréhez.

A második kézműves foglalkozásra április 13-án került sor, amikor tavaszi témájú dekorációkat készíthettek a gyerekek székházunkban. Ez alaklmunkkal is eseményünk vidám hangulatban telt, a gyermekek lelkesedése és öröme különösen emlékezetessé tette ezt az alkalmat. A gyerekek vágással, ragasztással és színezéssel készítették el saját alkotásaikat, ilettve kipróbálhatták magukat a bogozásban és az origamiban is, miközben fejlődtek finommotorikus képességeik és kreativitásuk is.

Június 18-án új helyszínen, a szabadban tartottuk meg foglalkozásunkat, amikor a tatrangi óvodások tanévzáró bográcsozásán vettünk részt. Az esemény során a kézműves tevékenységek mellett különböző játékokkal is szórakoztattuk a gyerekeket. A természet közelsége és a vidám hangulat hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek felszabadultan, jókedvűen töltsék el az időt.

Szeptember 28-án a Szent Mihály Napok keretében tartottuk meg őszi kézműves foglalkozásunkat. Ez az esemény különösen fontos volt, mivel meghívott képzők segítségével hagyományőrző kézműves technikákat is bemutattunk. A gyerekeknek lehetőségük volt kipróbálni a bútorfestést és más tradicionális mesterségeket, amelyek révén betekintést nyerhettek a népi kultúra értékeibe.

November 9-én Márton napi kézműves foglalkozást szerveztünk, amely során a gyerekek őszi díszeket és papírból készült libákat készítettek. Ez az esemény is nagy érdeklődésnek örvendett, és öröm volt látni, ahogy a gyerekek kreativitása kibontakozik. A foglalkozás során a résztvevők nemcsak új kézműves technikákat tanultak meg, hanem megismerkedtek a Márton-nap hagyományaival is.

Az évet egy karácsonyi kézműves foglalkozással zártuk december 15-én, amelyet a George Moroianu iskola épületében tartottunk meg a karácsonyi vásár keretében. A résztvevők karácsonyi díszeket és ajándékokat készítettek, amelyekkel otthonaikat díszíthették fel az ünnepekre. Az esemény szintén nagy sikert aratott: 50-60 gyermek vett részt rajta, és a vásár meghitt hangulata még különlegesebbé tette ezt az alkalmat.

A Communitas Alapítvány támogatása nélkül mindezeket az eseményeket nem tudtuk volna ilyen színvonalasan megvalósítani. Hálásak vagyunk a segítségükért, hiszen támogatásuk révén idén is sok gyermeknek adhattunk lehetőséget arra, hogy kreatívan alkosson, fejlődjön, és közösségi élményekkel gazdagodjon. Köszönjük, hogy hozzájárultak közösségünk építéséhez és hagyományaink ápolásához.

Antal Bíró Eszter